Amnézia
Éjszaka van. Sötét felhők gyülekeztek felettem. Kezemet szúrta valamiféle növény. Zúgó fejjel óvatosan felálltam és arra eszméltem, hogy egy búzamező közepén feküdtem. Egy fehér hálóing van rajtam, ami csupa vér és nem emlékszek semmire sem. Hosszú rikító szőke hajamat szanaszét fújja a szél. Fázom.
- Mi történt velem? Kérdezgettem magamban.
Aztán szúró fájdalmat éreztem a hasam környékén.
- Miért vérzek?
Nem értettem semmit. Fáztam és nagyon fájt a hasamon lévő seb. A lábamon cipő sem volt. Mezítláb mászkáltam a búzamező kellős közepén. Lassan és óvatosan. Nagyon sötét volt. Alig láttam valamit és alig bírtam mozdulni, de aztán fényt láttam a távolban. Azt hiszem, egy ország út van előttem. Kezemmel a sebemet szorítottam majd futni kezdtem. Talpamat szúrta a búza. Egy autó fényeit láttam a távolban. Kiértem az úthoz majd éles fájdalom hasított belém és az országút közepén összeestem. Az autó lelassított. Szerencsére időben észrevett engem. Az úton feküdve egy kéz nyúlt felém.
- Gyere! Majd én segítek neked… Szólt a férfi.
Félve kezet nyújtottam neki, de nem tehettem mást. A férfi nyakába kapaszkodva beültem az autóba majd elhajtottunk. Féltem tőle. Olyan fura kinézete volt. Egy szót sem mertem mondani. Csak bámultam kifelé az ablakon. Egy kisvárost véltem felfedezni a távolban. Azt hiszem mi is oda tartunk. Remélem. Egy hatalmas téglás ház előtt álltunk meg. A férfi hátranézett majd így szólt:
- Ebben a városban nincs kórház… ellátom a sebedet és majd holnap elviszlek a kórházba. A nevem… Jeff. Téged hogy hívnak?
Nem feleltem a kérdéseire. Valamiért nem bíztam benne, de mégis bementem vele a házba. Leültetett a nappaliban lévő kanapéra majd ő felment az emeletre. Hatalmas volt a nappali. Bármerre néztem ki lehetett látni az utcára az óriási ablakoknak köszönhetően. A nappaliban az ősrégi kandalló borzasztóan ronda volt. Az ebédlő asztalt nézve valószínűleg több ember is lakik itt. A falon pedig egy fekete fehér kép rajta egy piros biciklivel. Teljesen ámulatba ejtett az a kép. Furcsa érzéseket keltett bennem. Aztán megjelent előttem a férfi. Egy elsősegély doboz volt a kezében. Hirtelen megijedtem tőle.
- Csak én vagyok az… ne ijedj meg!
- Azt hiszem, előbb megmosakodok és átöltözöm, mert csak egy hálóing van rajtam.
- Rendben… Várj! Emlékszel a nevedre?
- Roberta… azt hiszem így hívnak.
Aztán felálltam és felsétáltam az emeletre. Bementem a fürdőszobába majd lezuhanyoztam. Egész végig úgy éreztem, hogy az a férfi leskelődik utánam. A forró zuhany felfrissített. Szerencsére találtam ruhát, amit felvehetek. Már majdnem kész voltam és kifelé indultam mikor meghallottam a férfi lépteit. Mintha leszaladt volna a lépcsőn. Kezdek félni tőle. Nagy levegőt vettem és lesétáltam a nappaliba. A férfi ott ült a kanapén. Leültem mellé majd ellátta a sebemet. Kitisztította és bekötözte a hasamon lévő szúrt sebet. Valószínűleg késsel támadtak rám.
- Nem tudod, hogy mi történt veled? Kérdezte Jeff.
- Nem emlékszek semmire sem!
- Tényleg? Akkor biztosan éhes vagy… gyere.
A férfi leültetett az asztalhoz majd hozott nekem ennivalót. Túlságosan kedves volt hozzám. Lehet, hogy ismer engem? Nem mertem megkérdezni tőle. Úgy se mondana igazat. Miután befejeztem az evést Jeff felkísért az emeletre, majd kinyitotta nekem az egyik szobát a sok közül.
- Miért van ennyi szoba? Kérdeztem.
- Nyaraló ház… Most pihenj le! Szükséged van rá… Mondta a férfi.
Bementem a szobába majd körbenéztem. Aztán a férfi rám zárta az ajtót majd elment. Éreztem, hogy valami itt nincs rendben. Dörömbölni kezdtem az ajtón, de hiába. Be vagyok zárva. Félek. Mély levegőt vettem és megnyugtattam magamat. Ez a szoba olyan ismerősnek tűnt. Az ágy borzasztóan ócska volt. Szanaszét hevertek rajta mindenféle szakadt női ruhák. Közelebbről is szemügyre vettem őket. Mikor megérintettem a ruhát visszatért az emlékezetem.
- Ezek az én ruháim! Felkiáltottam.
Azt hiszem, tudom, hogy mit keresek itt. Néhány nappal ezelőtt érkeztem ebbe a kisvárosba. Otthonomtól elszakadtam egy jobb élet reményében. Az apám egyik barátja adott nekem szállást a nyaralójában. Egy pár napig minden rendben volt. Találtam munkát is, de aztán furcsa dolgok kezdtek velem történni. Rendkívül fáradékony lettem. Apám barátja esténként néha meglátogatott. Furcsálltam is a dolgot. Vacsorát csinált nekem és kedvesen bánt velem pedig alig ismert. Aztán az egyik ilyen este közepette véletlenül észrevettem, hogy az italomba valamiféle port öntött. Nem tudtam, hogy mit csináljak. A férfi egyre csak győzködött engem hogy igyam meg, de én nem akartam. Tudtam, hogy mit akar velem tenni.
- Megerőszakolt… talán nem is egyszer… a rohadt szemétláda!
Az asztalnál ülve egyre feszültebb lett a hangulat. A férfi gyanakodni kezdett ezért fogtam a pohár bort és megittam. Majd megköszöntem a vacsorát és felmentem a szobámba. Nem volt más választásom. Tudni akartam mi történik velem. A mosdó felé hajoltam és lenyomtam az ujjamat a torkomon. Mindent kihánytam. Felvettem a fehér hálóingemet majd befeküdtem az ágyamba és vártam. Magamra húztam a takarót, mert nagyon féltem. Reménykedtem benne hogy nem igaz, de nem így lett. Nem sokkal később kinyílott a szobaajtóm és a férfi néma csendben felém közelített. Az ágyam szélére ült majd óvatosan megemelte a takarómat és a kezét a combomhoz simította. A szívem majd ki ugrott a félelemtől. A férfi keze egyre feljebb csúszott. Lassan és óvatosan levette a bugyimat majd elkezdett ott lent simogatni. Nem bírtam tovább tennem kellett valamit. A férfi felemelte a takarót majd az ágyam alá bújt. Egy hirtelen mozdulattal fejbe rúgtam majd az ágyból kipattanva szaladtam lefelé a lépcsőn. A nappaliban voltam, de az ajtók zárva voltak és hallottam, hogy a férfi jön lefelé a lépcsőn. Az asztalról felvettem a kis cserepes virágot majd betörtem vele az egyik hatalmas ablakot és kimásztam rajta. Senkit sem ismertem a városban és éjszaka volt. Nem tudtam hová menjek. Ez a ház a város szélén állt és embernek semmi nyoma nem volt a közelben. Aztán megláttam a közelben egy kivilágított farmot. Futottam, ahogy csak bírtam a férfi elől. Üldözött engem. Egy búzamező kellős közepén futottam az életemért, de egyszer csak megbotoltam valamiben és bevertem a térdemet. Nem adtam fel már olyan közel voltam a farmhoz. Felálltam és abban a pillanatban elkapott a férfi. Gyorsabb volt nálam. Erősen szorongatott és egy kés volt a kezében. Nem hagytam magamat! Ellenálltam és sikeresen kiszabadultam a karmai közül. Tovább futottam, de hiába. Megint elkapott, de ezúttal már biztosra ment. A hasamba szúrta a kést majd a búzák közé lökött. A fejemet erős ütés érte és elájultam. Aztán később magamhoz tértem. Éreztem, hogy a férfi búzamező közepén a hajamnál fogva húz végig. Majd megszólalt a mobilja és eleresztette a hajamat.
- Ekkor valószínűleg megint elájultam. A férfi pedig otthagyott engem. Most pedig megint itt vagyok! Istenem…
Pánikba estem. Kezdtem elálmosodni.
- Azt hiszem megint belekevert valamit az italomba…
Meghánytattam magam majd a szekrény mögé bújtam és vártam, de nem jött. Aztán közben gondolkozni kezdtem.
- Hogy is hívták apám barátját? Nem emlékszem rá… talán Jeff. Arra sem emlékszek, hogy hívják az apámat. Kihez forduljak segítségért…
Teljesen össze voltam zavarodva. Nem értettem semmit se. Már kezdtem elszenderülni mikor meghallottam a lépcső, recsegő hangját. A férfi kinyitotta az ajtót majd felkapcsolta a villanyt. Az ágyamhoz közelített. Megint ugyanaz történik velem, de most sem fogom hagyni. A férfi lerántotta a takarót az ágyról majd ebben a pillanatban kiszaladtam a szekrény mögül és futottam le a lépcsőn. A férfi ekkor utánam kiabált:
- Hát nem ismersz meg?
A nappaliba leérve, megdöbbenve vettem észre hogy az ajtókon és az ablakokon rácsok vannak. Hallottam, hogy a férfi jön utánam ezért a konyhába mentem majd fogtam egy kést és a lépcső alá bújtam el. Felfelé pillantottam és láttam, ahogyan jön lefelé szép lassan.
- Ne félj tőlem… nem bántalak! Mondta a férfi.
Egy szavát sem hittem el neki. Mikor már az utolsó lépcsőfokon volt egyre jobban remegett a kezem. Csak az járt a fejemben hogy mit tett velem. Talán nem juthatok ki innen élve. Nem volt más választásom. Nekirontottam és tiszta erőmből a mellkasába szúrtam a kést. Abban a pillanatban felismertem a férfit.
- Apa?
- Sajnálom…
Az apám összeesett. Ömlött belőle a vér… én nem tehettem semmit. Csak álltam ott és néztem. Aztán leborultam hozzá és átöleltem.
- Mit kerestél itt? Nem értem... Azt hittem, hogy te vagy… Válaszolj, kérlek!
Ordítottam, de az apám már nem válaszolt. Elvérzett és a karjaimban halt meg.
- Miért nem mondtad el hogy te vagy az? Tudtál róla hogy mit művelt velem a barátod Randy, igaz? Te is… te is azt tetted velem? Hát persze… emlékszek rá… miután megszöktem és leszúrt engem… ő téged hívott fel. De miért?
Könnyek közepette próbáltam végiggondolni a dolgokat. Minden jel arra mutatott, hogy igazam van. Az apám egy mocskos perverz volt. Talán meg is erőszakolt. Végig kutattam apám zsebeit és nála volt a ház összes kulcsa. Nem tudtam mi tévő legyek ez után. Kiléptem a ház ajtaján és elindultam az úton az éjszaka közepén. Nem maradhattam ott. Túlságosan is zaklatott voltam ahhoz, hogy ésszerűen cselekedjek. Nagyon sötét volt és csak a fehér csíkot követtem az út közepén. Aztán egyszer csak megbotlottam egy kőben. Elestem és beütöttem a fejemet. Most nem emlékszek semmire sem. Mikor magamhoz tértem egy fickó állt velem szemben. Ismerősnek tűnt és segítséget kínált ezért elmentem vele… olyan déjá vu érzésem támadt…
VÉGE
