Az álmodó
1 rész
Egy kisvárosban kezdődött minden. A lánynak szörnyű rémálmai voltak és nem tudott tőlük szabadulni. Már kezdett beleőrülni a dologba mikor elment egy orvoshoz. A lány, akit Annabellnek hívtak felkeresett egy pszichiátert. A szakértőnek az volt az első benyomása hogy egy múltbéli esemény gyötri a lányt és ez okozza a rémálmokat. A lány erősen tiltakozott, hogy vele nem történt semmi rossz a múltban. Annabell a hét minden napján felkereste Robertet, a pszichiátert hogy beszélgessen vele a rémálmairól. Gyakran álmodta azt, hogy egy árnyék üldözi őt egy romos házban.
- Tegnap megint álmodtam… ugyanazt. Írjon fel valami gyógyszert, mert nem bírom tovább…
- Felírhatok altatót és nyugtatót is, de ettől nem hiszem, hogy elmúlik… Talán hipnózissal kideríthetnénk, hogy mi lehet a baj…
- Nem! Nem akarom… Nem hiszek benne.
Majd Annabell dühösen távozott. Sohasem hitt az efféle dolgokban. Hazament és lefeküdt az ágyra. Nem akart aludni. Folyamatosan a Tv-t bámulta. Az egész nap így telt el. Egyes egyedül volt és nézte a tv-t, de már alig bírta nyitva tartani a szemét. Elaludt. Mélyen aludt és megint azt álmodta. Majd az éjszaka közepén felijedt. Még ki sem nyitotta a szemét, de érezte, hogy valami nincs rendben. A szoba falain repedések, a fal sötét és nyirkos. A lány ágya bedohosodott régi ággyá változott. Az árny előjött a semmiből. Annabell mozdulni sem bírt az ágyból. Teljesen ledermedt. A félelem átjárta az egész testét. Az árny közelebb jött majd megállt.
- Mit akarsz? Kérdezte hisztérikusan Annabell.
- Miért?
Az árny ekkor hirtelen eltűnt. A szoba falain lévő repedések visszahúzódtak. A szoba visszaalakult a régivé. Annabell kiment a fürdőszobába és megmosakodott. Majd a tükörben nézegette magát.
- Mi a franc történt az előbb? Mi? Ez az egész nem valóság… hhh… ez csak egy álom volt... csak egy álom… remélem.
Annabell bevett pár nyugtató majd visszafeküdt aludni. Mikor a szobájához ért észrevett valamit a padlón. Egy sötét foltot. Lehajolt majd megtapintotta. Ahogyan hozzáért a folthoz rengeteg gonoszság hatolt át rajta. Gyorsan elkapta onnét a kezét majd megtörölte. A kezein át érezte a gonoszságot. Nagyon furcsa érzés volt. Gyorsan feltörölte a padlóról a foltot majd visszafeküdt aludni. Hamar elaludt. A lány álmában forgolódott és beszélt is magában, de nem ébredt fel. Reggel kipihentet ébredt. Kinyújtózkodott és elment zuhanyozni. Nem emlékezett semmilyen rémálomra. Ledobta ruháit és beállt a zuhany alá.
- Vége van… végre vége van!
- Miért? Suttogta a fülébe az árny.
Annabell elhúzta a fürdőfüggönyt és rémülten nézett szét a fürdőszobában. Senki sem volt ott. Egy pillanat alatt elment a kedve mindentől. Azt érezte, hogy kezd bekattanni. Miután lezuhanyozott gyorsan felöltözött majd az ajtóhoz sietett, hogy minél távolabb kerüljön a háztól. Az ablakon kinézve azt vette észre, hogy eltűnt a kertjéből a hatalmas cseresznyefa. Sőt az mindenhonnan eltűntek a fák. Annabell megdöbbenve kisétált az udvarra és az utcára nézett. A fák eltűntek. Egy sem volt sehol.
- Mi a fene folyik itt? Ez nem lehet álom… ez a valóság… ez… Nem értem mi történt. Kivágták az összes fát? De akkor hol van a gyökerük?
A lány kisétált az utcára. Reggel volt, de sehol senki sem volt. Üres volt az egész utca. Egy autó sem haladt el pedig reggelente nagy forgalom szokott lenni arra. Annabell beült az autójába és Robert a pszichiátere felé vette az irányt. Autózás közben rengeteget gondolkozott. Miközben haladt az úton senkit sem látott sehol. Se egy embert se egy autót. Csak ő ment egyedül az úton. Megpróbálta bekapcsolni a rádiót, de az nem szólt. Egyszer csak zajra lett figyelmes. Az útra nézett, de nem látott semmit csak egy nagy puffanás hallatszott. Elütött valamit. Annabell a fékre taposott majd megállt. Kifújta magát majd erőt gyűjtött és kiszállt a kocsiból. Az úttesten feküdt valami, de nem látszódott abból a távolságból, hogy mi. Annabell a kocsiból kivett egy feszítővasat majd szép lassan odament. Döbbenten vette észre hogy egy kislányt ütött el. Eldobta a feszítővasat majd odahajolt és megfordította. A kislánynak a feje félig le volt szakadva a nyakáról. Annabell zokogni kezdett. Sokkolta a látvány. Aztán hirtelen megszólalt a lány.
- Miért sírsz? Hisz te öltél meg engem…
- Minden rendben lesz, beviszlek egy kórházba... jobban leszel… Mondta Annabell.
- Látod… A fák is félnek tőled… ezért bújtak el…
- Mi?
A kislány ekkor hirtelen eltűnt. Csak úgy köddé vált. Annabell teljesen összezavarodott. Dühös volt és félt. Visszaszállt az autójába és tovább indult. Mikor odaért benyitott az ajtón, de senkit se talált ott. Átnézte az egész épületet, de nem talált bent senkit. Ekkor az árny a fülébe súgott valamit.
- Az emberek is félnek tőled… ezért bújtak el… Suttogta a fülébe az árny.
- Ki vagy te? Hol vagy? Hová tűntél… Gyere vissza!
Az épültében hirtelen sötétség lett. Sikolyok vették körül a lányt, aki az öngyújtóját kereste remegő kézzel. Meggyújtotta majd abban a pillanatban el is dobta. Gyerekek árnyait látta maga előtt, akik sikítottak. A földre esett majd hirtelen felpattant és rohanni kezdett. Nem látott semmit csak rohant. Rohant, ahogy csak bírt. Érezte, hogy az árnyak követik őt. Ekkor egy ajtót érzett maga előtt kinyitotta és fény csapott a szemébe. Sikerült neki kimenekülnie az épületből. Lépett párat előre, de még nem látott semmit a fénytől. Eltakarta a szemét majd elvette a kezeit és körbenézett. Egy műtőben volt, melynek a falai csupa vér volt egészen a plafonig. A műtőben lévő lámpa pedig egyenesen a szemébe vert. Alig bírta eltakarni a szemét. Nagyon erős volt. Beljebb ment a műtőasztal felé. A műtőasztalon a kislány feküdt, akit elütött. Olyan volt mintha elvágták volna a torkát. Annabell közelebb ment hozzá. A kislány ekkor megfogta a kezét.
- Mi akarsz tőlem? Kérdezte Annabell.
- Itt haltak meg mind… Miért… Miért öltél meg engem? Miért ölted meg őket?
- Kiket? Én nem öltem meg senkit… Én sajnálom, hogy elütöttelek… nem figyeltem…
- Nem arról beszélek ribanc. Sikította a kislány.
A kislány összekarmolta Annabell arcát majd eltűnt. Az arca vérzett. Annabell összeesett. A földön feküdt és teljesen kikészült. Az kezét az arca elé rakta majd zokogott. Nem emlékezett semmilyen kislányra, akit bántott volna. Perceken át zokogott és ült egyhelyben. Majd egyszer csak felnézett és kinyitotta a szemét. Az úttesten ült és szembe volt vele a háza. Körülnézett és látta, hogy egy hatalmas fekete autó közelit felé. Megpróbált felállni, de nem tudott. Nem tudott mozogni. Hiába próbálta nem mozdult a teste. Mintha odaragadt volna. Az autó egyre gyorsabban közelített felé. Annabell becsukta a szemét és várta, hogy történjen valami. Majd újra kinyitotta, de a kocsi még mindig felé közelített. Ekkor újra becsukta a szemét, de már nem merte újra kinyitni. Halotta a kocsi hangját egyre jobban közelített feléje. A lány pulzusa az egekbe szökött. Azt érezte, hogy meg fog halni. Az autó hirtelen fékezni kezdett, de nem tudott megállni. Eltalálta Annabell fejét ép hogy csak egy kicsit. A lány ettől elájult. Ekkor hirtelen történt valami. A lány felébredt és látta, hogy emberek veszik körül őt és a mentősök sietnek hozzá.
- Mi történt? Meghaltam… a fák… és emberek… megint látom őket.
- Nyugodjon meg… egy autó elütötte… de nem sérült meg nagyon csak a fejét érte egy kis ütés… lehet, hogy agyrázkódása is volt. Most jöjjön velünk…
A mentőkocsihoz vitték ellátták a sebeit. Szerencsére nem volt túl komoly a sérülés ezért nem vitték be. Mindez a saját háza előtt történt. A lány emlékezett minden egyes pillanatra. Teljesen valóságosan élte át. Egy kicsit fájt a feje az ütéstől, de tudta, hogy ez nem álom volt, ami az előbb történt. Visszament a házba a szobája felé tartott majd megállt. Észrevette, hogy a sötét folt a padlón megint ott van. A lány érezte, hogy természetfeletti erők munkálkodnak a házban. Legbelül még mindig félt. Tudta, hogy nem lesz vége. Lefeküdt az ágyba és elaludt. Reggel kipihentet ébredett. Nem emlékezett semmilyen álomra. Egyszer sem riadt fel az éjjel. A folt is eltűnt a padlóról. Annabell gyorsan kinézett az ablakon. A fák is a helyükön voltak. A lány lezuhanyozott majd felöltözött, hogy meglátogassa a pszichiáterét, ekkor csengettek. Annabell az ajtóhoz lépett és kinyitotta. Mikor kinyitotta az ajtót egy férfit látott maga előtt. Annabell valamiért összeesett és elájult. A lány nem tért magához egész nap ott hevert az ajtó előtt és aludt. Megint rémálmai voltak. Estefelé kezdett hűvös lenni ekkor magához tért.
- Ahhh… a fejem… mi történt?
Ekkor felnézett az égboltra és azt vette észre, hogy a nem csak csillagok vannak az égen. Az égbolton láthatók voltak a galaxisok. Elképesztő látvány volt. Annabell tudta, hogy megint egy rémálma válik, valóra csak még nem tudta, hogy melyik. Felállt a földről majd megfordult, hogy bemenjen a házba. De a háza eltűnt. Körülnézett és egyetlen házat sem látott a környéken. Ekkor a fülébe suttogott az árny.
- A házak is félnek tőled… ezért bújtak el…
- Mit akarsz tőlem? Ki vagy te? Kérdezte Annabell.
- Hát nem tudod? Hahaha…
- Gyere elő… tudom, hogy te vagy az a kislány… De nem ismerlek téged… összetévesztesz valakivel… Én…
- Előbb-utóbb rájössz… Most indulj…
- Mi? De hová?
Annabell körültekintett, de sehol sem látta a kislányt. Megint eltűnt. Pillanatok alatt leszállt a köd és egyre sötétebb is volt. A kertben furcsa növények nőttek. Büdösek voltak és undorító kinézetük. A lány végigsétált a járdán hogy kimenjen az utcára. Szép lassan ment, de a növények követték őt. Meg akarták enni őt. Utánakaptak nyáladzó szájukkal. Az egyik bele is harapott. Annabell sikítozva futott el onnan. Gyorsan kiszaladt a kapun. Megállt a kapu előtt és kifújta magát. Mikor felnézett gyerekeket látott maga előtt. Halottak voltak. Élő halottak.
- Mit akartok tőlem? MIT? Ordította a lány.
Nem válaszoltak. Annabell szemben állt velük, de ők nem mozdultak csak bámulták a lányt. Egyszer csak a gyerekek átváltoztak patkánnyá. Rengeteg kis patkány termett ott. A patkányok egyenesen a lány felé futottak felmásztak rá és harapdálni kezdték. A lány sikítozva menekült végig az utcán miközben a patkányokat dobálta le magáról.
- A kurva anyátokat… Rohadt kis gecik…
Sikerült leszednie magáról a legtöbbet, de a patkányok követték őt. Annabell futott, ahogy csak tudott. Majd egyszer csak a patkányok felrobbantak. A lány csupa véres lett tőlük. Ekkor megállt és megfordult. Az egész út tele volt döglött és szétrobbant patkányokkal. A köd kezdett elszállni. Csupa vér volt minden. Annabellnek elege volt az egészből. Fogta és leült az út közepére. Perceken át ült az út közepén, de nem történt semmi. Aztán egyszer csak a távolból látni lehetett egy nagy épületet. Épp abban a pillanatban bújt elő a föld alól. Annabell szeme láttára. A lány felállt majd végigsétált az úton egészen az épületig. Egy iskola volt az. A lány végigsétált az udvaron majd bement. Ekkor fény csapta meg a szemét. Az iskola teljesen ki volt világítva. Ekkor az árny a fülébe suttogott.
- Ismerős ez a hely? Kérdezte a kislány.
- Nem... még sohasem jártam itt… gyere elő!
A kislány ekkor előjött a semmiből. Odasétál Annabellhez és megfogta a kezét. Annabellt furcsa érzés fogta el. Közel érezte magához a lányt mintha ismerte volna.
- Gyere… megmutatom.
A kislány végigvezette a folyóson majd az egyik tanteremhez vitte. Aztán bementek az egyik terembe. A teremben az élőhalott gyereke ültek.
- Én nem megyek tovább… már megint ők? Mit akartok tőlem? Kérdezte Annabell.
- Csak… tanítsd meg őket… arra… hogy…
- Mire?
- Hogyan kell ölni…
A kislány ekkor eltűnt. A gyerekek a padban Annabellt bámulták. A lányt kirázta a hideg a nézésüktől. Ekkor hirtelen sikítani kezdtek. Annabell megijedt és kiszaladt a teremből. Futott végig a folyóson a kijárat felé, de a kijárat eltűnt. A gyerekek követték őt. Annabell egyszer csak észrevett valamit az egyik falon. Egy táblán voltak mindazok, akik dicséretben részesültek az iskolában. A kislány fényképe is rajta volt. A neve is alatta volt.
- Lucy… 2. B osztály… Jó magaviselet és kitűnő tanulmányi átlag…
Ekkor Annabell megérintette a fotóját és érzett valamit. Úgy érezte, hogy ismeri őt. Már biztosan tudta, hogy ismerő őt, de arra nem emlékezett, hogy honnan. Abban a pillanatban a föld remegni kezdett. Az épülte rázkódott majd a föld alá ereszkedett. Az iskola ablakai betörtek és föld zúdult be rajtuk. Annabellt maga alá temette az ablakon át rá zúduló föld. Ekkor a kislány a fülébe súgott valamit.
- Neked itt van a helyed… velünk…
A lány próbált kimászni, de nem tudott. Nem kapott levegőt. Megpróbált kiabálni, de ekkor a szája telem ment földel. Próbálta kikaparni magát, de egyszer csak elájult. A gyerekek segítettek neki és kiásták. Annabell aztán később magához tért.
- Mi a… tele ment a szám földel… Hol vagyok? Aaa… a fejem… már megint… Mi történt? Hol vagytok?
Megdöbbenve vette észre, hogy a kertjében fekszik fényes nappal és a szája tele van, földdel. Majd megfordult, hogy megnézze a házat. A ház a helyén volt. Minden a helyén volt csak Annabell nem. Annabell bement a házba és nyugtatókat és gyógyszereke keresett, hogy bevegye őket. A fürdőszobában megkereste az összeset majd kiment a nappaliba és elkezdte bevenni őket. Egyszer csak csengettek az ajtón. Annabell erre felkapta a fejét, ledobta a gyógyszereket és szép lassan az ajtóhoz lépett. Várt pár percet majd kinyitotta...
