Az álmodó
2 rész
Annabell meglepődött és ledöbbent. Megint az a férfi volt az, akit az előbb látott. De volt vele két gyerek is. Az egyik mellette állt, míg a másik a férfi háta mögött bujkált.
- Szia, kicsim… a srácokkal csak rád vártunk. Gyere, menjünk.
- Ki vagy te... és… hová kéne mennem? Mi ez az egész?
- Jaj, ne butáskodj! A férjed vagyok George. Ezek itt pedig a gyerekeink… William és… gyere csak elő… ő itt Lucy…
Annabell megdermedt a sokktól egy pillanatra. A kislány előjött és rámosolygott ettől még jobban kirázta a hideg. Az a kislány volt az, aki a fülébe suttogott és nem hagyta békén őt.
- Úristen… Ez nem a valóság… ez nem a valóság… Mondta magában.
- Mit akarsz tőlem Lucy? MIT? Nekem nincs férjem… gyerekem sincs… nem tudom, hogy kik vagytok. Tűnjetek el innen. Dühbe gurultan ordította Annabell.
- Szívem megijeszted a gyerekeket! Mi van veled? Már megint rémálmok gyötörnek?
- Honnan tudsz erről? Ki mondta ezt neked? Robert?
- Te mondtad szívem nem emlékszel? Beszéljük ezt meg odabent… Megijesztetted a lányodat, így is elég félénk… William vigyázz Lucyra én addig bemegyek beszélgetni anyátokkal…
Annabell beengedte George-ot, de nem szívesen. Valami furcsát érzett a levegőben. Benézett a szobájába a padlóra, de nem volt ott semmi. Aztán leültek a kanapéra. Annabell szóhoz sem tudott jutni csak bámulta a férfit. Aztán folyamatosan azt hajtogatta, hogy neki nincs családja és nem is volt. Annabell még jobban összezavarodott. Ült egy darabig majd felállt és otthagyta őket. Beült a kocsiba és elhajtott. A pszichiátere felé vette az irányt. Gyorsan hajtott és közben járt az agya, rágta a körmét és ideges volt. Bár bevett egy pár nyugtatót, de az nem hatott. Miután megérkezett bement és várt. Majd kijött Robert és behívta. Annabell azonnal letámadta az orvost.
- Doki valami nagyon nem kóser… nem tudom, hogy mi történik velem. Amit álmodtam valóssága vált az egyik éjszaka… De ennél sokkal rosszabb is történt…
Ekkor Annabell a fejéhez kapott. Hirtelen fájdalmat érzett. Aztán elmúlt. Emlékezett valamire. Emlékezett rá hogy felijedt álmában és azt álmodta, ami később megtörtént. Emlékezett a rémálma egyik darabjára, ami valósággá vált. Emlékezett a lányra.
- Amit álmodtam valóssága vált. Először az, amikor az árny a szobában közelit felém… Megtörtént! A másik dolog arra nem emlékeztem, de már eszembe jutott… azt is álmodtam… mikor felébredtem megtörtént minden, amit álmodtam…
- Hogy mi? Biztos, hogy jól van? Kérdezte Robert.
- És van még valami… Ma reggel megjelent a férjem és a két gyerekem… de nekem nincs családom… nincs férjem… mondtam magának, hogy van?
- Nem… Azt mondta, hogy nincs… hogy egyedülálló.
- Látja! Valami nem kóser… hipnotizáljon engem, tudni akarom, hogy mi történt velem…
- Szerintem jobb lenne… ha… befeküdne a pszichiátriára…
- Azt hiszi, hogy őrült vagyok? Tegnap itt jártam senki sem volt itt. A fák eltűntek és az emberek is… mindenki… magát kerestem, de nem volt sehol…
- Igen… mert szabadnapot vettem ki… Ezt mondtam magának is… Nem emlékszik rá?
- Mi? Én nem vagyok örült… Ezt maga nem értheti… nem értheti… most megyek…
- Annabell!
Annabell hazament, mert nem bírta elviselni azt, amit az orvos mondott neki. Egész úton magában beszélt és szidta az orvost.
- Még hogy őrült vagyok… Én?
A lány sietett haza hogy kiderítse, mi folyik itt. Tudta, hogy nem számíthat senki másra, mert úgysem hisznek neki. Mikor megérkezett kiszállt a kocsiból és bement a házba. Körbenézett, de senkit sem látott. Aztán zajt halott a fürdőszobából. Annabell szép lassan odament és kinyitotta.
- Te mit csinálsz? Kérdezte Annabell.
George a fürdőszobában volt a kislánnyal és épp fürdette. Annabell furcsállta a férfi viselkedését, idegesnek tűnt.
- Csak megfürdettem a kislányt. William már az ágyban van… Csak téged vártalak hol voltál szívem?
- Ne hívj így! Azt sem tudom, hogy ki vagy… Most pedig húzz ki innen! Lucy már nem kislány hogy fürdetni kelljen te perverz állat…
- De én nem…
Annabell kizavarta a férfit majd kettesben marad a kislánnyal. Egy kicsit félt tőle, de ott maradt vele. A kislány a fürdőkádban ült, Annabell leült a fürdőkád szélére.
- Bántott téged? Hozzád nyúlt?
A kislány csak ült ott némán és nem válaszolt. Annabell tovább faggatta, de a kislány továbbra sem válaszolt.
- Ha bántott téged, azt nekem elmondhatod! Én tudok segíteni…
- Az anyám ezt sohasem kérdezte meg tőlem… Mondta Lucy suttogva.
- Miért nem?
- Azt hitte, hogy az apám jó ember… De nem… Gonosz volt! Csak úgy, mint te!
A lány ekkor rászegezte a tekintetét Annabellre majd csapkodni kezdte a kezeivel a vizet és sikítozott, mint egy őrült. Majd a kislány belenyomta a saját fejét a vízbe. Fojtogatni kezdte magát. Annabell próbálta kihúzni a kislányt, de nagyon erős volt. Nem bírt vele. Perceken át a víz alatt volt a kislány feje, nem hagyta abba. A lány egyszer csak nem mozdult. Élettelen teste a víz tetején lebegett. Annabell ki akarta húzni a kislányt a vízből, de mikor odanyúlt a kislányt eltűnt.
- Mi a… Hová tűntél már megint? Kérdezte Annabell.
Lucy ekkor a fülébe suttogott valamit.
- Itt történt meg a legtöbbször… Néha fojtogatott is… Az anyám semmit sem sejtett… Zaklatott és erőszakoskodott velem… Hozzám nyúlt és én hagytam neki… nem tehettem semmit…
- Miért nem mondtad el az anyukádnak? Kérdezte Annabell.
- Nem hitt volna nekem… Te vagy a hibás mindenért, ami velem történt! Sikította a fülébe.
- De én nem vagyok az anyád! Ugye?
Az árny eltűnt és nem válaszolt. Annabell kiszaladt a fürdőszobából és a férfit kereste égen, földön, de sehol sem találta, mert ő is eltűnt. A lány kezdett összetörni, még mindig nem értette, hogy mi történik vele. Lassan besötétedett. A lány bevett rengeteg nyugtató hogy jól tudjon aludni majd lefeküdt. Az éjszaka nem múlt el rémálom nélkül, de Annabell nem ébredt fel az éjszaka közepén. Izzadt és ide-oda mozgolódott, de nem tért magához. Reggel fejfájással ébredt és nem emlékezett semmire.
- Ahhh… Még egy őrült nap… remélem ma nem lesz semmi… Túl szép idő van kint, süt a nap és jó meleg van.
A lány felkelt az ágyból lezuhanyozott majd megreggelizett. Csodás napnak indult. Miután megreggelizett elindult sétálni egyet és friss levegőt szívni. Az ajtón kilépve szemébe napfény sütött. Annabell úgy érezte ez a nap más lesz, mint a többi. Minden a helyén volt. Kiment a kapun és az egyik parkba lement. Sétálgatott a parkban majd leült egy padra és élvezte a napfényt. Egyszer csak meglátta Williamet az egyik fa tövében. Annabell odament hozzá, de a kisfiú eltűnt. Ez után furcsa dolgok kezdtek el történni. Annabell vissza akart ülni a padra, de az eltűnt. A lány körülnézett és azt vette észre, hogy az emberek a parkban teljesen meztelenül járkálnak.
- Mi a fasz… folyik itt?
Majd hirtelen megálltak. Mindenki megállt, aki a parkban volt. Aztán egyszer csak a férfiak üldözőbe vették a nőket majd leteperték őket és elkezdték megerőszakolni. De maradt két férfi, akinek nem jutott egy nő sem. A meztelen férfiak Annabell felé tekintettek. A lány nem habozott, azonnal futásnak eredt. A perverz férfiak futottak utána.
- Várj, én a férjed vagyok! Le kell velem feküdnöd… megígérted…
- Mi? Ő az én feleségem…
- Nem! Az enyém!
Annabell futott és futott, de nem találta a kivezető utat. Egyszer csak egy labirintushoz ért gyorsan beszaladt majd elbújt az egyik bokor mellett. A férfiak nem jöttek tovább. Ők nem mentek be a labirintusba inkább visszafordultak. A lány órákon át sétálgatott a labirintusban melege volt és szomjas is volt, de nem találta a kivezető utat. A lány miközben sétált egyszer csak meglátott egy kádat teli vízzel a labirintus közepén. Odaszalad majd ekkor előjött az egyik férfi a semmiből.
- Szerettelek téged… de te gonosz voltál… Emlékszel rám?
- Nem tudom, hogy ki vagy…
- Az első férjed vagyok… mindjárt megmutatom…
Ekkor a parkból egy ház lett. Annabell és a férfi pedig egy kanapén ültek.
- Figyelj…
Annabell látta saját magát, ahogyan vitatkozik a férfival. A férfi megüti ekkor a lány a konyhába ment és egy kést vett elő. A férfi a fürdőszobába szalad a lány elől. Annabell betörte a fürdőszoba ajtaját majd leszúrta a férfit és belefojtotta a kádba. Miután végzett vele elásta a kertben a fa mellett.
- Én szerettelek… Miért öltél meg engem?
- Én…
Ekkor Annabell hirtelen fejébe nyilallt valami és újra a labirintusban találta magát. Órákon át sétálgatott már alig bírt menni. Nagyon kifáradt és szomjazott. Nem találta a labirintusból kivezető utat. Olyan volt mintha nem is lenne kivezető út. Majd egyszer csak egy ágyat pillantott meg a távolban. A zöld sövénybe kapaszkodva Annabell oda tipegett. Egy hatalmas nagy piros színű ágy volt. A lány ledobta magát és pihent egy kicsit. Már majdnem elaludt mikor egyszer csak arra riadt fel, hogy egy férfi áll felette egy késsel a kezében. Annabell gyorsan arrébbgurult az ágyról és leesett. A férfi pedig a kést beleszúrta az ágyba. Majdnem Annabellt találta el, de a lány gyorsan reagált és el tudott előle menekülni.
- Emlékszel rám? A második férjed vagyok… és így öltél meg engem… álmomban… ezt soha nem bocsájtom meg neked…
A férfi ekkor üldözőbe vette a lányt, aki alig bírt szaladni. A férfi hatalmas lábaival könnyen utolérte és elkapta majd hátba szúrta Annabellt. A lány ekkor rémülten felébredt. A parkban lévő padon találta magát. Már nem tudta megkülönböztetni a valóságot és az álmot. A kettő teljesen egybeforrt Annabell számára. Véget akart vetni az egésznek ezért a városban egy közeli hídhoz ment, hogy levesse magát róla. Felmászott a hídszélére és sírni kezdett. Ekkor Lucy és William megjelent mellette.
- Ne sírj! Nem tudod, hogy ki vagyok… Ugye? Nem emlékszel rám és a testvéremre… Gyere, fogd meg a kezem… Megmutatom… Mondta Lucy.
A kislány a házhoz vezette Annabellt. Majd megálltak előtte.
- Itt kezdődött minden… Mondta Lucy.
A kislány bevitte a házba Annabellt majd a szobájához kísérte. Lucy rámutatott a sötét foltra a padlón.
- Itt öltél meg engem… itt haltam meg… ez a vérem nyoma…
- De én ebből semmit sem értek…
- Idővel majd megérted… Gyere…
A kislány ekkor Annabellt a kanapéra ültette és leült mellé.
- Most megmutatom neked hogy mi történt velem… Mondta a kislány.
Ekkor a házban megjelent George a gyerekek és Annabell. Reggel volt és Annabell épp munkába indult. A család megreggelizett majd Annabell elbúcsúzott a gyerekektől és indult dolgozni. Lucy szokatlanul nyugtalan volt, hogy nem édesanyja viszi el őket az iskolába. Valamit rejtegetett a kezében miközben puszit adott anyjának. Miután elment Annabell Lucy gyorsan belerakta a táskájába, amit a kezében szorongatott.
- De… nem is hasonlít rám az a nő… egy kicsit… de az nem lehetek én! Mondta Annabell a kanapén ülve.
- Sss… Figyelj Annabell!
George felöltöztette a gyerekeket majd kocsiba szálltak és elindultak az iskolába. Lucy második osztályos volt az iskolában. William pedig óvodás. A két épület nem volt messze egymástól. A férfi bevitte a kisfiút az óvodába majd utána az iskola felé vették az irányt. Autózás közben a férfi beszélgetett a kislánnyal.
- Tudod, hogy ma megint az a nap van… anya ma későn jön haza és… tudod… Hmmm…
Lucy tudta, hogy az apja ma megint bántalmazni és erőszakoskodni fog vele. A kislány emiatt nagyon ideges és feszült volt.
- Jó legyél az iskolában és akkor hamarabb hazaviszlek… Nehogy rosszalkodni merj, mint múltkor! Az anyádat felhívták és az előbb hazajött és nem tudtunk játszani… Emlékszel? Ha ez még egyszer előfordul… Megöllek téged is… meg anyádat is! Értetted! Kiabálta George.
A kislány rémült arccal hallgatta végig apja kegyetlen szavait. Alig várta, hogy végre kiszálljon abból a kocsiból és az iskolába érjen. Tudta, hogy nem menekülhet előle. Mikor megérkeztek a kislány gyorsan kipattant a kocsiból és sietett az iskolába.
- Puszit a drága apukádnak ki fog adni?
A kislány hátranézett majd kinyújtotta a nyelvét és beszaladt az iskolába.
- Várjál csak... ezt még megkapod…
George ez után elhajtott az iskolából és hazament. Lucy és Annabell eközben a kanapén ülve figyelte az eseményeket.
- Rohadt egy szemét volt az apád… Mondta Annabell.
- Az… Utáltam őt, de nagyon…
- Mi történt vele?
- Csak figyeld tovább a történetet és megtudod!
Lucy nem akart előbb hazamenni az iskolából ezért kieszelt egy tervet. Egy újabb kis csínyt, amivel édesanyját hamarabb hazahívhatja. Lucyt az egyik osztálytársa állandóan zaklatta és bántotta. Rajta akart bosszút állni. Mandy mindig elvette Lucy ceruzáját és a radírját. Órán mivel Lucy mögött ült a lány bökdöste és szekálta, de a tanár nem tett semmit. Egyszer össze is verekedtek és szép kis kék-zöld foltokat kapott Lucy. Mandy nagyon erőszakos volt ezért Lucy móresre akarta tanítani. Mikor eljött a szünet mindenkit kitereltek az osztályteremből a folyosóra. Lucy beszökött az osztályterembe és Mandy táskájában kezdett el kutatni. Megtalálta benne a lány innivalóját. Nem csak egy üveg volt ott, hanem volt egy nagyobb is. Lucy mind a kettőbe beleszórta az összes hashajtót, amit az apjától lopott el. George a kislánynak mindig azt mondta:
- Ha anyád egy napon bekattan, akkor majd adok neki ebből… a… hashajtóból… És akkor nem lesz több gond vele…
Újra becsengettek és mindenki bement az osztályterembe. Mandy a táskájából kivette az üdítőt és odaadta a tanárnőnek. Lucy ekkor döbbent rá, hogy ezt az osztálynak szánta a kis nyalizós kislány és nem az övé. Nem tett semmit csak ült ott. A többiek kimentek az asztalhoz és a tanárnő mindenkinek töltött belőle.
- Lucy te nem kérsz? Kérdezte a tanárnő.
- Én nem kérek… amit Mandy hozott abból nem kérek semmit… biztos tett bele valamit…
- Ugyan már… jól van, te tudod.
A kislány alig bírta visszatartani a nevetést. Annabell és Lucy eközben egy kanapén figyelték az eseményeket.
- Te mindenkivel az osztályban hashajtót itattál… hát ez óriási… Mondta Annabell.
- Utána már nem volt olyan vicces… Ez a te hibád is volt… csak figyelj!
- Mi? De hát…
Az órán a tanárnő a gyerekekkel beszélgetett. Aztán az osztályban lévő gyerekek kezdtek rosszul lenni. Furcsán érezték magukat, szédültek. Lucy azt remélte, hogy mindenkinek majd a mosdóba kell menni. De nem így történt. Az egyik fiú nagyon rosszul lett és hányni kezdett majd el is ájult. Lucy ekkor már tudta, hogy valami baj van. A tanárnő azonnal hívta az iskolaorvost. Az orvos kiderítette, hogy mérgezés áll a háttérben, azonnal hívták a mentőket. Egyedül Lucynak nem volt semmi baja, mert ő nem ivott az üdítőből. A mentők elvitték a gyerekeket a kórházba. Később kiderült, hogy az üdítőben nagy mennyiségű patkányméreg volt. A kórházba beérve próbálták megmenteni a gyerekek életét, de nem tudták, túl nagy adagot kaptak. Az összes gyerek a kórházban halt meg. A tanárok felhívták a kislány édesapját, aki hazavitte őt. Lucy nem akart édesapjával hazamenni, de nem tehetett mást. Senki sem sejtette, hogy ő tehet a dologról.
- Te mérgezted meg őket igaz? Te voltál… Hmmm? Kérdezte George.
- Nem én voltam… nem… én… ő volt… ő…
- Ugyanolyan őrült, vagy mint az anyád!
Lucy zokogni kezdett. Útközben elhozták Williamet is az óvodából majd hazamentek. Lucy beszaladt a szobájába és befeküdt az ágyba. Később az apja bement hozzá. Lucy tudta, hogy mit akar tőle. Reszketett a kislány a félelemtől.
- Játszunk egy kicsit…
- Apa! Kérlek, ne bánts…
George az ágyban fekvő kislány mellé feküdt majd simogatni kezdte. Aztán levette róla a ruhát. A kislány közben zokogott és félt nagyon. Apja tovább ment és meg akarta erőszakolni, megint de ekkor történt valami a lánnyal. Valami nagyon furcsa mintha nem önmaga lett volna. Kapálózott és rugdalózott majd megpróbált elmenekülni. Lucy kiszaladt a szobájából és futott amerre látott. Az apja utána futott és elkapta a haját majd a földön húzva ráncigálta vissza a szobába, de a kislánynak sikerült kiszabadulnia a karmai közül. Lucy a konyhába futott majd felkapott egy kést.
- Mit akarsz azzal kislányom? Na… tedd le nem foglak bántani…
- Apa… én már nem hiszek el neked semmit… Én nem vagyok a te lányod!
George egyre jobban közeledett a kislányhoz. Lucy kezében a késsel ott állt egy helyben, egyszer csak az apja felé futott. Letámadta és beledöfte a kést a mellkasába.
- Te hülye… kurva…
- Viszlát, apa!
A férfi előreesett majd Lucy ekkor kivett még egy kést és a hátába állította. Felmászott az apjára és agyon szúrta. Rengeted düh volt benne. Nem volt önmaga. Miközben apját halálra szúrta a kislány zajra lett figyelmes. Hátranézett és Williamet látta a nappaliban. A kisfiú nagyon megijedt ezért kifutott az udvarra. Lucy utána futott és elkapta a fánál.
- Nyugi nem lesz semmi baj… Mondta Lucy.
- Segítség… anyu!
- Sss…
- Megölted apát… ezt megmondom anyunak…
- Nem fogod…
Lucy nem tudta, hogy mit tesz. Könyörtelen volt. A késsel elvágta a kisfiú torkát majd a kést a hátába állította, és otthagyta a fa tövében meghalni.
- Sajnálom… nem tehetem mást…
Lucy és Annabell eközben egy kanapén nézték végig az eseményeket. Annabellt eléggé megrázta a dolog. Alig hitt a szemének.
- Te… megölted őket… Az osztálytárasaidat majd az apádat és a testvéredet… de miért?
- Hát még mindig nem érted? Nem én voltam… hanem te!
- Mi? Miről beszélsz…
- Még nincs vége a történetnek… figyelj!
Később Lucy fejfájást érzett és elmúlt az a furcsa érzés, magához tért. Akkor döbbent rá, hogy az apja és a kistestvére halott. Tudta, hogy ki tette mindezt. A benne lévő gonosz. Lucy a földön ülve zokogott. Nem csinált semmit csak ült és várta, hogy édesanyja megérkezzen. Az édesanyja nem sokkal később megérkezett. Vidám volt, de ez nem tartott sokáig épp, hogy kinyitotta a kapu ajtaját megrázó élményben volt része. Odafutott kisfiához ölelgette és megpróbálta keltegetni, de ő már nem kelt fel. Már meghalt. A nő összeomlott. Perceken át zokogott a kisfiát szorongatva majd bement a házba. Mint egy örült dühbe gurulva teljesen kikelt magából. Könnyeit épphogy letörölte, de kész volt arra, hogy megölje azt, aki ezt tette. A házba belépve lányát a földön találta majd jobbra tekintett. A férje holtan feküdt a konyhában. A nőnek nem hullott ki több könnycseppje. A lányára pillantott.
- Mit tettél Lucy… MIT?
- Anya nem én voltam… nem… nem én…
Az anyja a konyhába ment majd felkapott egy kést és üldözőbe vette a kislányt. A szobája előtt elkapta a haját majd leteperte a földre.
- Apa bántott… megerőszakolt…
- Nem hiszek neked! Apád jó ember volt… és én szerettem…
- Anya kérlek ne bánt… nem én tettem… Annabell volt az! Annabell… Kiáltotta Lucy.
A nő nem is figyel arra mait mondott. Fogta a kést és a kislány torkához szorította majd elvágta. Utána zokogva kiment az udvarra a fához és elvágta a saját torkát. A fia mellett lett öngyilkos. De Lucy még életben volt rengeteg vért vesztett, de még élt. A kapu nyitva volt. Valaki észrevette, hogy mi történt, hívta a rendőrséget és a mentőket. A nőt és a kisfiát ár holtan találták, de még Lucy életben volt. Kórházba vitték és megmentették az életét. A kislány azt mondta, hogy őt Annabellnek hívják. A rendőrségi nyomozás kiderítette, hogy mi történt és Lucyt egy elmegyógyintézetbe vitték. Rengeteg időt töltött ott. De tizennyolc éves korában kiengedték, mert látszott rajta hogy jobban van. Mindenkivel elhitette, hogy jobban van és a neve Lucy. De ő még mindig Annabellnek képzelte magát.
- Most már érted? Te vagy Annabell a történetből! Mondta a kislány.
- Nem… az nem lehet, én nem emlékszek rá… nem…
- Megöltél engem akkor… miattad haltam meg… Lucy miattad halt meg! Te voltál a gonosz… aki úrrá lett rajtam. Vissza akarok térni! Azt akarom, hogy újra Lucy legyél és ne Annabell…
Annabell és Lucy ekkor újra a híd szélén találták magukat. Annabell le akart ugrani de Lucy nem engedte. Szorosan fogta a kezét és nem hagyta, hogy leugorjon.
- Tönkretetted az életem… megölted őket… Te voltál! Később megházasodtál… kétszer is… mind a kettőt megölted… senki sem tudja, hogy te voltál az… senki sem tudja, hogy te ölted meg a férjeidet. Legyen ennek vége itt és most! Ez mind csak a fejedben történik… Mondta a kislány.
- Akkor legyen vége… leugrom!
- Nem! Azt akarom, hogy újra Lucy legyél! Újra az az ártatlan kislány legyél…
Lucy ekkor elengedte Annabell kezét és eltűnt. Annabell a híd szélén ált és zokogott. Lenézett és nem gondolkodott tovább. Leugrott. Belesett a vízbe. De még életben volt. Valaki látta az eseményeket és hívott segítséget. Később a tűzoltók kihalászták a vízből és bevitték a kórházba. A lány túlélte az ugrást.
- Aaa… de fáj a fejem… Robert maga az…
- Én vagyok igen… Miért akartad magad megölni? A múltban történtek miatt?
- Te tudtál mindenről…
- Én kezeltelek odabent… nem emlékszel?
- Már emlékszek mindenre. A rémálmok és az a kislány… azt hiszem, vége van…
- Meg tudnád mondani a neved?
- Na de doki… A nevem Lucy! Lucy vagyok! Annabellnek vége! Örökre elment…
Annabell örökre eltűnt és visszatért Lucy. A lány személyiség zavara örökre eltűnt. Egy évet töltött a kórházban a biztonság kedvéért majd kiengedték és elköltözött egy másik városba. Rémálmai többet nem gyötörték és a kislány sem tért vissza. Lucy újra önmaga volt. A múltat háta mögött hagyta és új életet kezdett…
VÉGE
