Halloween éjszakáján
Halloweenkor van a legsötétebb éjszaka az egész évben. A baglyok őrülten huhognak és köd száll az utcákra. A holtak kikelnek sírjukból. Még az egyszerű fa látványa is rémisztő ezen az éjszakán. Elizabeth az utcán kóborolt őrült kislánynak öltözve. Kezében a műanyag töklámpás teli cukrokkal és mindenféle édességgel. Már a legtöbb gyerek hazament de Elizabeth még egy házhoz be akart csengetni. Az öreg és morcos öregember házához ment. Egyáltalán nem félt pedig rémisztően ködös volt az idő és az a ház egy romhalmaz volt. Becsengetett majd várt. Elizabeth már majdnem feladta, de akkor hirtelen reccsent valami és kinyílott az ajtó. Az öreg rémisztően ronda volt de Elizabeth nem ijedt meg tőle. Az öreg felemelte a kezét majd intett vele egyet.
- Ha csokit akarsz… gyere be!
Nagyon kíváncsi volt a kislány és bár a félelem ott motoszkált benne mégis bement. Hatalmas volt az a ház és nagyon öreg. Dohos szag terjengett a levegőben. Elizabeth leült a kanapéra majd vele szembe leült az öreg. Jól láthatóan valami nagyon nyomasztotta az öreget, mert nem mert megszólalni.
- Nem félek tőled… mondta a kislány.
- Tudom. Mondta az öreg majd felállt.
A konyhába ment édességért és egyedül hagyta a kislányt. Elizabeth nem tudott megülni a fenekén. Felpattant és egyenesen a lépcső felé vette az irányt. Felnézett majd elindult felfelé. A korhadt lépcső nyikorgott a talpa alatt. Körbe akart nézni, de ez nagyon veszélyesnek tűnt. Furcsa zajok jöttek odafentről. Mintha lenne ott valami. Még a lámpák is pislákoltak, ahogyan halad felfelé a lépcsőn. A kislány szíve egyre hevesebben vert, de nem hátrált meg. Erősen szorította a korlátot és végül felért az emeletre. A végtelennek tűnő sötét folyosóval állt szemben. A sötétben csak a vörös szőnyeg látszott. Elizabeth becsukta a szemét majd elindult a folyosón előre. Enyhe szél fújta meg az arcát, de nem merte kinyitna a szemét. Csak ment előre öntudatosan. Aztán valami megérintette a vállat majd a fülébe súgtak:
- A te hibád!
Erős széllökést érzett a másik oldalán. Majd egy másik rémisztő hang szólalt meg:
- Nem az ő hibája!
- Tökmindegy… Öld meg! Szólt a másik hang.
Elizabeth nem ijedt meg tőlük. Csukott szememmel tovább ment, míg végül elérte a folyosó végét ahol egy ajtó várta. Mikor a kezével kitapintotta az ajtót kinyitotta a szemét majd benyitott. Az öregember a szobájában ült és várta őt. Elizabeth mikor belépett furcsa érzés fogta el. Harag és düh lett úrrá rajta.
- Mi történik velem? Kérdezte a kislány.
Elizabeth elejtette a töklámpást és a cukorkák szanaszét gurultak a földön. A kislány pupillái kitágultak és őrjöngeni kezdett. A kedvesnek tűnő öregembert meg akarta ölni. Teli torokkal üvöltött és nekirontott az öregembernek, de nem tudott ártani neki.
- Ölj meg! Képes vagy rá… Mondta az öreg.
A húzat kicsapta az ajtót majd beözönlöttek rajta a másvilág szülöttei. Árnyak vették körül a kislányt és arra biztatták őt, hogy ölje meg az öregembert. Elizabeth nem értett semmit sem. Az árnyak a szobába varázsolták a múltat. Egy nyári délutánon kezdődött minden. Elizabeth friss tulipánokat szedett a kertből majd vidáman biciklire pattant és elindult haza. Az öreg akkor még fiatalabb volt és figyelmetlen. Egy öreg autót vezetett és csak egy percre nem figyelt oda. Elgázolta a biciklis kislányt. Hiába próbált rajta segíteni már nem tudott. A karjaiban halt meg. Elizabeth nem nézett körül mikor átment az úttesten és az öreg sem figyelt oda rendesen. Ez lett a végzetük. Miután az árnyak megmutatták Elizabethnek ezt, köddé váltak és a szoba újra a régi lett. Az öregember könnyezni kezdett és felkészült a halálra. Nem bírt tovább ezzel a szörnyű bűntudattal élni.
- Halott vagy! Én öltelek meg! Mondta az öregember.
Elizabeth magára nézett és szép lassan átlátszóvá kezdett lenni. A szív dobogása lassan megállt. A vér kihűlt testéből és csak a szellem kislány maradt ott. Egy elkóborolt lélek volt, aki minden Halloween éjszakáján meglátogatta az öregembert.
- 10 évet ültem börtönben. Nem volt családom és nem volt senkim sem. Nagy árat fizettem, azért ami történt. 30 éve minden Halloween éjszakáján meglátogatsz engem. Nem bírom tovább… Sajnálom, ami történt! A múltan nem tudok változtatni. Bár csak tudnék…
Elizabeth bár szellem volt, de könnybe lábad a szeme. Alig hitte el, ami történik vele. Odament az öregemberhez megérintette a vállát majd így szólt:
- Az én hibám volt… Megbocsájtok neked!
Elizabeth szelleme egyszer csak eltűnt. Megnyugvásra talált a lelke egyszer és mindenkorra. Ennyi év után végre elfogadta, ami történt. Az öregembernek is nagy kő esett le a szívéről. A teliholdat bámulva az égiek úgy döntöttek véget vetnek a szenvedésének. A kedvenc fotelében halt meg elhagyatottan és magányosan…
VÉGE
